Magyarországi Muszlimok Egyháza
A Magyarországi Muszlimok Egyházát 2000. szeptember 22-én alapították Magyarországon élő muszlimok azzal a céllal, hogy vallásukat, az iszlámot, a Mindenható és Egyedüli Isten - Allah - kinyilatkoztatott szava (a Korán), s az Isten küldötte, Mohamed Próféta (béke legyen vele) tanításai szerint gyakorolják.
Hitünk lényege Isten egyedüliségének és Mohamed Próféta (béke legyen vele) küldetésének tanúsítása. Hiszünk Allah mindenhatóságában, angyalaiban, könyveiben és prófétáiban, akik sorát Mohamed Próféta (béke legyen vele) zárta. Hiszünk az Ítélet Napjában és a Sorsban, legyen az jó vagy rossz. Hitünk gyakorlati megmutatkozása az Istennek való teljes alávetettség önkéntes és tudatos vállalása, illetve az ennek megfelelő életvitel.
Egyházunk céljai a következők:
• A fenti hittételeknek megfelelő életvezetés elősegítése.
• A vallások közötti párbeszéd előmozdítása.
• A nem muszlim magyarokkal az iszlám vallás és a muszlimok megismertetése.
• A muszlimok és a nem muszlimok kapcsolatának erősítése, s ezáltal a társadalmi és a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, illetve a jóság, az erkölcsösség terjedésének elősegítése a magyar társadalomban.
• A békés egymás mellett élés és a társadalmi béke előmozdítása, részvétel a társadalmi életben.
Minden muszlimnak lehetőséget biztosítani
• a napi öt ima megszabott időben való elvégzésére,
• az adakozás előírt kötelességének (jótékonykodás) gyakorlására,
• minden évben az Áldott Ramadan hónapban az előírások szerinti böjtölésre,
• hogy élete során egyszer teljesíthesse a mekkai zarándoklatot, ha ebben más körülmények nem akadályozzák meg.
A felvázolt feladatok teljesítése érdekében a Magyarországi Muszlimok Egyháza vallási, oktatási, jóléti és ismeretterjesztő tevékenységet folytat.
Cím: 1116 Budapest, Sáfrány u. 43.
Tel: (1) 208 4040, (20) 204 5852
Email:
Fax: (1) 208 1552
Elérhető a Ferenciek teréről a 7-es busszal Albertfalva irányába (Herend utcai megállótól 50 méterre)
6722 Szeged, Gogol u. 23.
Nyitva pénteken 13 órától
Kapcsolatfelvétel:
Sefta Nacer
Tel.: 06209257816
Email:
Jakováli Hassan Dzsámi
7623 Pécs, Rákóczi u. 2.
Minden pénteken 13:30-tól
Kapcsolatfelvétel:
Dr. Mohamed Eisa
Tel.: 06703178750
Email:
Dr. Tóth Csilla
Tel.: 06302780217
Email: